BodóKert: Tartalom / Kisregény, regény / Pokoli Karácsony
BodóKert
Ma 2020. október 24, szombat,
Salamon napja van.
Holnap Bianka napja lesz.


Pokoli Karácsony
V. (befejező) rész A kappan
- 2010 január 14 csütörtök
szerző: Szerzők listája
kategória: Könyvtár > Próza > Kisregény, regény
Hozzászólás: 8
Megtekintés: 306

Dr. Csegezi megjelent a kiabálásra. Ám már csak kollégáját találta a padon, ki arcát a kezébe temette.
- Idézzelek? Nem vagy Isten, Sándor. Nem tudsz mindenkit megmenteni - ült le a kollégája mellé a padra.
- Hibát követtem el, Dani. Elrontottam.
Nem tudta a "gyónást" folytatni, mert Katóka mellől ijedt képpel jött ki a nővér.
- Doktor úr, a kislány magához tért, és szerintem mindent hallott most, a végén. Majd ismét elvesztette az eszméletét.
- Isten irgalmazzon neki! Ha ezt ép ésszel túléli… - fakadt ki Dr. Csegezi.
- S még ha túlélné is… Olyan sorskönyvet kapott ezzel… Ő nem kell senkinek… Mindenki elhagyja… Az árváknak is kegyetlen a sorsuk, elvesztették szüleiket. Az elhagyottaknak még megvan az illúziójuk, hogy szüleik majd egyszer felkeresik őket… Ez a kislány e jelenet után még abba se kapaszkodhat. "Nem kellesz, kakukkfióka!" S a bűntudattól se szabadulhat majd, hogy az édesanyja nem hagyta volna el őket, ha ő jó gyermek lett volna… Pokoli… S én…
- Sándor, ne vádold magad. Majdnem sikerült a lehetetlen. A kislány nincs magánál, most úgy sem tudsz vele beszélni. Gyere, beszéljük meg, hogy a te szemszögödből milyen gyógyszereket írjak fel neki, s mit mondjak neki, ha esetleg felébred, majd menj haza. Vár a családod, gyermekeid türelmetlenül várják az Angyalt. S hagyd itt a bűntudatodat, ne vidd nekik haza. Ne foszd meg őket is a Karácsony örömeitől. Nem vagy Isten, ember vagy, nem tudsz mindenkit megmenteni. Talán még ő sem tudná már – bátorította Dr. Csegezi.
- Te minden Karácsony estjén ügyeletes vagy? – kérdezett rá a pszichiáter.
- Igen, nekem nincs senkim. Míg itt dolgozom, nem üres a ház.
- Hány éve váltál el?
- Harmadik. Szerencsére nincs gyermekem, ki szenvedje a válópert.
Dr. Kovács övében megszólalt a maroktelefon.
- Igyekszem haza, drágám. Tudom, nagyon türelmetlenek. Már épp fordulok ki az ajtón. Egy sürgősségre hívtak, de már végeztem.
Dr. Csegezi még kikísérte kollégáját.
- Kellemes Karácsonyt, Sándor!
- Neked is kellemes Karácsonyt, könnyű ügyeletet! – érzett rá kollégája a "kellemes karácsony" fonák mivoltára.
Dr. Csegezi Dániel visszament, hogy végigjárja a betegeit. Míg épp egy aggódó hozzátartozót nyugtatgatott a nővér szólította. Hangja kétségbeesett volt.
- Doktor úr, Katóka magához tért, s kitépte magából a tűt. A vér a földre folyt! S nem hagyja, hogy visszategyem!
Dr. Csegezi faképnél hagyta az aggódó hozzátartozókat, odaszaladt a kislányhoz.
- Hagyjanak engem meghalni! Én úgy se kellek senkinek!
Dr. Csegezi torkában újra képződött a gombóc. Érezte, nem kap levegőt. Csak nézte a flakonban maradt másfél ujjnyi vért. Intett az asszisztensnőnek, hogy hagyja abba a hadakozást a halált kívánó kislánnyal. Kellene valami biztató, bátorító szó - villant át az agyán. Ám bármilyen szó groteszkül nevetségesnek, sőt ironikusnak tűnt az adott helyzetben. Segélykérően nézett a szintén tanácstalan asszisztensnőre. Mindketten tudták, mire gondol a másik. Van-e jogunk életre ítélni ezt a kislányt? Arra kényszeríteni, hogy egy életen át viselje a terhet, vagy terheltséget, amivel szülei megátkozták? Hogy továbbvigye a családi átok-sorskönyvet? Esetleg továbbadja a következő generációknak is?
Mintha nekik akart volna segíteni, a kislány pillája erőtlenül lecsukódott, kimerítette a hadakozás.
- Doktor úr, nem ítélhetjük halálra - vette a bátorságot az asszisztensnő. - Nem vagyunk Istenek! Nincs jogunk hozzá. Még kicsi, nem döntőképes és jogilag…
- Akkor se dönthet-e a sorsa felől, ha nincs felelős felnőtt, aki ezt megtehesse helyette? Jogilag nincs, de…? És mi mik vagyunk, Istenek, hogy ilyen életre ítéljük az ő akarata ellenére? Vajon nincs-e beleszólása abba, hogy akarja-e egy árvaházban viselni e terhet? – dohogott meggyőződés nélkül az orvos.
- S akkor halálra ítéli? – képedt el a nővér, de érződött hangján, hogy ő is nagy dilemmában van.
- Nem tehetem.
- De hát vér sincs, amit…
Riasztó szakította félbe a beszélgetést. A négyes ágynál szólalt meg. Idős férfi szaladt feléjük pánikhangulatban.
- Doktor úr, jöjjön hamar, a feleségem…


Bögözi Zoltán, amint a lakásba lépett, körülnézett a rendetlen, üres lakásban. Minden a múltra emlékeztetett. A közelmúlt megaláztatására, és a hamis múltra.
Meg kell szabadulnom e pokoli karácsony emlékeitől. Nem bírom elviselni a látványát ezen emlékeknek – gondolta. Először az ágyneműt tépte le az ágyról. Ahányszor ebbe az ágyba fog feküdni, eszébe jut majd, hogy ezek itt… A lepedő beakadt, és elszakadt, amint letépte. Először reflexszerűen a fürdőszobába indult vele, majd meggondolta magát, és kidobta a szemétbe. Ő még kimosva se fekszik bele! Visszatérve meglátta a dobozt, amelyben fényképeiket tartották. Már egy ideje készült egy albumot készíteni belőlük. Elkapta a dobozt, és belerúgott. Szanaszét repültek a képek. Rájuk taposva indult a konyhába a seprűért. Amúgy porosan tette vissza őket a dobozba, hogy majd dobozostól kidobja őket. Már épp lecsukta volna a doboz fedelét, amikor Katóka nézett szembe vele az egyik képről. Az ő öléből.
- Hazugság volt az egész! – szűrte gyűlölettel a szavakat a foga közt, majd kiment a konyhába, ahonnan néhány polietilén zsákot vett el, majd a Katóka szobájába indult, hogy szedje beléjük a ruháit és játékait. Egy-egy széles mozdulattal seperte bele a zsákba a polcról a játékokat, válogatás nélkül. Egyik reccsent. Egy pillanatra megállt. Végeredményben ez a kislány nem vétkes anyja hibájáért… Nem kell tönkretennie őket. Ezután óvatosabban dobálta a zsákba a játékokat. Majd bekötötte a zsákot, s a ruháit kezdte egy másik zsákba szedni. Azzal már nem törődött, hogy összegyűrődnek. Bekötötte a másik zsákot is. Mielőtt az utolsó, harmadik zsákot is bekötötte volna, körülnézett.
- Milyen üres, és rideg lett ez a szoba! A francba, még az üresség is rájuk emlékeztet! – fakadt ki. Majd lehajolt, hogy ellenőrizze, nem maradt-e valami az alsó polcokon. A ruhásszekrény legalsó polcán egy dobozka volt megbújva. Szalaggal átkötve. S egy kis cédula volt a szalaghoz kötve. Az volt ráírva: Apucikámé.


Katóka kinyitotta a szemét. Kábult volt, de mintha nem érezte annyira gyengének magát. Először a perfúziós állványra vetült a pillantása, melyen egy üres flakon volt, a felirattal: B III Rh+. Már nyúlt is a bal karjához, hogy vegye ki a tűt, de már nem volt benne. Az éjjeliszekrényen egy fenyőág, rajta egy dísz, és egy szaloncukor árválkodott. Árvák, mint ő! De őket legalább nem hagyták el! Egy ismeretlen, civil ruhás nő ült mellette.
- Magához tért! – szólt hangosan a nő. Az orvos azonnal ott termett.
- Hogy vagy, Bögözi Katóka? – kérdezte az orvos, miközben kitapogatta a pulzusát, és megmérte a vérnyomását.
- Miért nem hagynak engem meghalni?
- Miért hagyjunk? Az itt a feladatunk, hogy az emberek életét megmentsük, hogy ne hagyjuk meghalni. Na, helyreállt a vérnyomásod!
- Felébredt? Itt a laboreredmény. Hematokrit 32%. Hát ez még nem 40, de hát a 17-hez képest…
- Egyelőre nem adunk több vért – döntött az orvos. Az életveszélyen túl van!
A kislányra pillantott, akinek dacos tekintetéről lerítt, hogy úgyis kiszedné magából a tűt.
- Nem akarok élni. Én nem kellek senkinek! Miért nem hagytak meghalni?
- Van egy jó hírem számodra – engedte el Dr.Csegezi a kérdést a füle mellett. - Valakinek mégis kellesz. Örökbe akar fogadni.
- Nekem nem kell senkinek se az alamizsnája, se a sajnálata!
- Tudod mit? Inkább a nénivel beszélj, ő majd felvilágosít. Mi most megyünk, mert az osztályon sok a súlyos beteg, s te már jobban vagy.
- Garai Márta jegyző vagyok. Az örökbefogadód bízott meg azzal, hogy készítsek el két iratot. Egy kérést az örökbefogadásodra, és ezt, amit neked kell aláírnod – nyújtott át egy lapot.
- Nem írok alá semmit. Nem akarom, hogy örökbe fogadjanak. Nem akarok senki mostohagyereke lenni! – dobta le Katóka a földre a papírt.
- Nem mostoha, hanem örökbefogadott - vette fel a jegyzőnő.
- Tudom mi a különbség! Nem vagyok hülyegyerek! - felelte Katóka sértődötten.
- Olvasd el!- szólt rá a nő határozottan, de szeretettel.
Katóka megszeppent egy kissé a határozott hangtól, s engedelmeskedett. Elvette a papírt, s rápillantott. Románul volt. S rajta fémjeles jegyzői pecsét. Ez hivatalos irat!
- De én nem vagyok tizennyolc éves, nekem úgy sincs jogom ilyen iratot aláírni – akadékoskodott a kislány.
- Aki örökbe akar fogadni, az azt mondta, hogy csak akkor fogad örökbe, ha ezt aláírod.
- Akkor nem írom alá, s meg van oldva. Nekem nem kell senkinek a könyörülete!
- Olvasd el! - szólt rá erélyesen a jegyzőnő.
- Alulírott Bögözi Katalin, született… Személyi kódszám… Cím, satöbi, kijelentem, hogy apámmá fogadom Bögözi Zoltánt…
Katóka leengedte a lapot. Gyanakvóan nézett a jegyzőnőre.
- Miért akarna ő örökbe fogadni? Hogy a látásomtól élete nagy megaláztatása jusson az eszébe? S önnek Karácsony este nincs jobb dolga, mint ilyen hülyeségekkel foglalkozni! Nincs elég bajom, még csúfot is űznek belőlem!
- Az idén autóbalesetben elvesztettem a családomat. Karácsonyeste nem bírtam elviselni az ürességet a házban. Azt hittem megbolondulok. Jó ürügy volt, hogy egy barátnőmet meglátogathattam a kórházban. Itt találkoztam Zoltánnal, ki valamikor osztálytársam volt. Ő kért meg, hogy készítsem el ezt a két iratot, de sürgősen. Én pedig szívesen vállalkoztam, hogy átadom. S az orvosnak is megígértem, hogy ügyelek rád, hogy nem téped ki megint a perfúziót az ereidből.
- Miért nem ő jött személyesen? – Katóka hangja éles volt, szinte vágott.
- Két okból. Első: annyi mindenen ment át ma, hogy nem merte kockáztatni, hogy elutasítod. Szinte annyin, mint te…
- Ő hol van most? – kérdezte Katóka gúnyos hangon. Lerítt róla, vele ezt nem etetik meg!
- A rendőrségen. Magyarázza a bizonyítványát, hogy miért állított fel radar által mért sebességi rekordot a Szentgyörgy-Brassó útvonalon, s miért nem állt meg a rendőrségi felszólításra. A kórház udvarán érték utol. Nem tudták, hogy a neked szánt vért tartja a kezében, s azt mondták, dobja a földre, s emelje fel a kezét. Nem volt hajlandó…
Katóka előbb hitetlenkedve nézett a nő szemébe. Higgyen–e neki, vagy ne? Majd egy adott pillanatban nevetés kezdett bujkálni a szája szélén. Garai Márta meghökkent. Úristen, ez a leányka pont olyan bosszúálló, mint az anyja! Még örvend, hogy az, kit apjának hitt, s aki eltaszította magától, le van tartóztatva! Hirtelen szóhoz se jutott, nem tudta, miként reagáljon.
- Meg vagy hibbanva! – vált nevetéssé a Katóka szája szélén a mosoly.
Ééén? Miből gondolod ezt? – akarta válaszolni. Aztán Garai Mártában felmerült a kétely. Vajon rosszul értettem? Saját magára mondta volna: meg vagyok hibbanva? Hát nem is lenne csoda, ha eszét vették volna az utolsó órák eseményei, tekintve azt, amin átment. De hát akkor nem állítaná magáról, hogy meg van hibbanva… Ekkor a háta mögött egy rettenetesen falsul éneklő férfihang énekelni kezdte:

Mennyből a kappan
Eljött hozzátok!

Garai Márta hátranézett, ahonnan a hang jött. Egy látogató-köpenyes alak állt ott, maga előtt egy cserépben egy feldíszített karácsonyfát tartva. Az arcát egy kakasmaszk takarta el. A szabad kezében a karácsonyfa csúcsára való dísz, és egy kis csomag. Azt írta rajta: "Az Apucikámé" A férfi haja a feje búbján apró copfba volt kötve, hatalmas piros masni volt rajta. A teste piros szalaggal átkötve, a hasán szintén hatalmas piros masni, a masnira egy papír volt kötve, melyen nagy betűkkel a következőt írta:

Az én drága Katókámé

- Neked sohase volt sok eszed, Zoltán, de most már végleg elment! – kezdett nevetni Márta is.
- De én így szeretem! – kiáltotta vidáman Katóka.
Zoltán átnyújtotta Katókának a kezében szorongatott díszt.
- Ezt te szereted feltenni a csúcsára…
- Nem felejtetted el…- vette el Katóka boldogan és a helyére tette.
Zoltán letette a karácsonyfát a földre. A távolban harangszó hívta az éjféli misére a híveket.
- Vége ennek a pokoli napnak! – sóhajtott Zoltán. - Apukává fogadsz?
- S nem fogom neked mindig ezt a napot eszedbe juttatni? – komorodott el a kislány.
- Háát… Nem tudom. De van, ki jobban megértene bennünket, mint mi egymást? Van-e még valaki, aki átment azon, amin mi ketten?
- De hát nem is te vagy az édesapám…
- Miért, az apaság csak egy biológiai jelenség?
- Szeretlek! – ölelte át Katóka szorosan a nyakát. Egy idő után Zoltán hátrafordult, hogy köszönje meg a segítséget. Nem volt kinek.
Ez a kis intermezzo elég volt, hogy Katóka visszatérjen a Földre.
- Anyu miért hagyott el?
Zoltán elkomorodott. Egy ideig nézte Katókát. Mit mondjon neki? Elvileg mondhatna bármit, hiszen nincs, aki meghazudtolja… - kísértette meg Zoltánt. De rádöbbent, ha rajtakapja a hazugságon, neki annyi.
- Nem tudom pontosan, csak sejtem. Sokat veszekedtünk az utóbbi időben – kerülte meg a választ. – S keveset beszéltünk meg.
- Visszajön? Ugye, rám is haragszik? – görbült le Katóka szája. – Mert az utóbbi időben nagyon rossz kislány voltam - mondta bűntudatosan.
- Nem, te egy nagyon jó kislány voltál - állt fel Zoltán háta közepén is a szőr. "Meg kellene mondanom az igazat neki!" – lázongott gondolatban. "Hogy az anyja csak arra használta fel, hogy levezesse rajta a feszültségét! Mert képtelen volt magán uralkodni! Hogy csak azért provokálta, hogy kibékülhessen vele! Hogy azért provokálta őt, hogy rávegye az apját, hogy igazságtalanul fegyelmezze, s így befeketítse! Mert ez igaz. S megérdemelné, aki így bánik a gyermekével!" Aztán lehiggadt. Katóka el se hinné. Úgy érezné, hogy igaztalanul bántja az édesanyját. Az elhagyó szülő sokszor a gyermekben szentté magasztosul. Zoltán mélyet sóhajtott. S vajon mennyire lenne jó Katókának, ha abban a tudatban él, hogy anyja egy fertelmes perszóna?
- Lehet, ha nem rosszalkodtam volna annyit, nem ment volna el - jelent meg a Katóka szemében egy könnycsepp.
Zoltán lelki szemei előtt sorba jelentek meg foszlányok a Dr. Kováccsal való beszélgetésből. "Perfekcionista... Némelyik szó végén a betű farkincája kijavítva, még egy ilyen levélben se engedhetett meg magának tökéletlenséget. Akárcsak a Katókáé… Aki sírva jön haza, ha véletlenül kilencest kap. Félelem az elhagyástól. Nem a fizikai bántalmazás a legkegyetlenebb büntetés egy gyermeknek, hanem annak kifejezése, hogy nem szeretik, hogy eltaszítják. Sorskönyv... Családi átok... Nem mert ellentmondani édesanyjának... Jaj, hogy fogom ettől az átoktól megszabadítani? Lesz-e erőm hozzá?" Ekkor feleszmélt, hogy válaszolnia kell.
- Nem miattad ment el - sóhajtott nagyot Zoltán. - Hanem miattam. - "Tényleg meg kell védenem? Tényleg AZ EGÉSZ bűnt magamra kell vállalnom?" - Ha miattad ment volna el, akkor nem vitte volna el a képedet. Az enyémet nem vitte el, rám nem akar emlékezni.
- Azt, ami a hálóban volt? Vissza fog jönni? – kérdezte Katóka reménykedve, meg se várva előbbi kérdésére a választ.
"Miért nem neki kell válaszolnia e kérdésekre? Ez nem igazság!" – hőbörgött Zoltán.
- Nem tudom. Ismeretlen helyre távozott, hogy ne találjam meg. - "Jujjj, ez nagy hiba volt!"
- Akkor levelet se fog írni nekem? Még születésnapomra se?
"Hogyan magyarázzam el neki, hogy Anyja azért hagyta el, mert ő megbukott anyaként, legalábbis a saját perfekcionista szemszögéből? De hát abból is azt a következtetést vonná le Katóka, hogy ő buktatta meg… S ez tovább növelné bűntudatát"
- Nem tudom. Az nagy hiba lenne részéről. Ezt ne lenne szabad megtennie, bármennyire is haragszik rám.
- Azért haragszik olyan nagyon, mert mindig a pártomat fogtad?
"Ha elismerem, azzal a bűntudatát növelem. Ha tagadom, hazudok, s amilyen intelligens, rajtakap. Nem szabad hazudnom, mert akkor előbb-utóbb elárulom magam"
- Sok mindenért, többek között ezért is. Mert emiatt te kevésbé szeretted. Úgy érezte, ellene hangollak ezáltal.
- Amikor rossz voltam…
"Jaj, ne! Megint a bűntudat…"
- Nem beszélhetnénk most inkább másról? Karácsony estje van. Örvendjünk, hogy legalább mi vagyunk egymásnak. "Gyáva szaralak vagy, menekülsz, halogatsz! De jó lenne tudni azt, amit Dr. Kovács tud… El kell mennem hozzá".
- De ő nincs…
"Kegyelmezz, kislányom…"
- Nem voltál rossz – tért ki a megjegyzés elől Zoltán, visszatérve az előbb megválaszolatlanul hagyott kérdésre, ami mégis biztonságosabbnak tűnt. - Minden gyermek követ el csintalanságokat, önti ki véletlenül a kakaót… Mi szülők néha idegesek vagyunk, türelmetlenek, s jobban kiabálunk veletek, mint kellene, s olyanokat mondunk, amit ne kellene. Most, hogy minden az én nyakamba szakadt, édesanyád helyett mosnom, főznöm, vasalnom kell, én is fáradtabb leszek, kevesebb időm lesz, és lehet én is türelmetlenebb leszek, s idegesebb. De egy dologban biztos lehetsz. Bármekkora hibát követnél el, bárhogyan kiabálnék, bármit mondanék mérgemben, el nem foglak hagyni soha. Ez nap, mely alatt egy ideig eltaszítottalak magamtól, becsapottnak érezve magam, Rádöbbentett arra, hogy mit jelentesz nekem.
- Ugye anyunak is ezt mondtad, amikor feleségül vetted?
- Én nem hagytam el védekezett az apja.
- De ő is ezt ígérte neked, nem? S akkor se hagytad volna el, ha csak azt tudod meg, hogy megcsalt és én nem vagyok a gyermeked?
Zoltán nagyot nyelt. Katóka árgus szemekkel figyelte apja tekintetét, Zoltán pedig érezte, azonnal észrevenné a legapróbb hamisságot rajta.
- Ugye nagyon félsz, hogy újra elhagylak? – kérdezett rá hosszú hallgatás után.
- Igen – ismerte be Katóka.
- Akkor nagyon kell vigyáznunk egymásra, s nagyon őszinték kell lennünk egymáshoz, hogy ez ne csak üres ígéret maradjon. S arról, hogy édesanyáddal hol rontottuk el, majd beszélnünk kell. Őszintén. Nem most, előbb nekem is helyre kell tennem a dolgokat. Még én sem látok tisztán, engem is meglepett, még nagyon zavaros előttem minden. Remélem, mindketten tanulunk ebből… Ölelj át kislányom!


Hozzászólás
Pokoli Karácsony Juci jan 15 : 08:58 Válasz erre
Hozzászólás: 2217

Regisztrált: júl 21 : 10:52
Nagyon-nagyon tetszett! Köszönöm, hogy olvashattam!

juci

Pokoli Karácsony bodójános jan 15 : 09:11 Válasz erre
Hozzászólás: 4582

NAGYON JÓ!



Pokoli Karácsony Vandra Attila jan 15 : 15:36 Válasz erre
Vendég

Köszönöm elimeréseiteket, Sokat dolgoztam vele. Jólesett.

Pokoli Karácsony kampanella jan 15 : 20:24 Válasz erre
Hozzászólás: 1257

Regisztrált: jún 23 : 18:04
Nagyon örülök, hogy a férfi férfi volt ! Kívánom legyen sok-sok igazi férfi köztünk.Erre bátorít ez a történet.


Pokoli Karácsony Ilona jan 15 : 21:37 Válasz erre
Vendég

nagy élvezettel olvastalak! .-)))

Pokoli Karácsony Vandra Attila jan 15 : 23:15 Válasz erre
Vendég

Kampanella, nem tudom definiálni az igazi férfi fogalmát.
Ilona, örvendek, hogy tetszett.

Pokoli Karácsony Kulcsar Eva jan 16 : 23:52 Válasz erre
Hozzászólás: 3757


"Vége ennek a pokoli napnak!" "Ölelj át kislányom!"

Mind cselekményében, mind gondolatiságában,
mind érzelmi kiáradásában, IGEN GAZDAG ÍRÁS.
Tisztelettel GRATULÁLOK.


Kulcsár Éva



Pokoli Karácsony Vandra Attila jan 17 : 15:39 Válasz erre
Vendég

Köszönöm, Éva!



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 2
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyászattó l - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti

bigeszab
jan 01 : 09:29
BOLDOG ÚJÉVET, kedves kertlakók!!heart

Isti
dec 27 : 10:53
Kedves János! Nagyon boldog névnapot kívánok a társaim nevében is!

Isti
dec 25 : 10:29
Kedves kert-társak és kedves olvasóink! Áldott ünnepet kívánok és egy új és békés évet sok szeretettel Isti

Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!

Kulcsar Eva
jún 09 : 13:44
Áldott Pünkösdöt kívánok , Kedves BodóKert-i tagjainknak, a ma TÍZ ÉVE megszületett irodalmi portálunkon!

Isti
máj 17 : 09:21
Megtisztelve érzem magamat hogy ehhez a kitartó és kedves csapathoz tartozhatom! Köszönjük az értesítést kedves Évike!

Kulcsar Eva
máj 16 : 08:25
Kedves BodóKerti Tagok! Megfogyva bár, és ki-ki a saját terheit cipelve vagyunk itt még néhányan. Most ezt a kis maroknyi csapatot egy közelgő évfordulóra hívom: 2019. június kilencedikén LESZ TÍZ ÉVES ! ez a kedves kis virtuális hely , ahol sok szépet megtapasztalhattunk !

Isti
ápr 19 : 14:42
Áldott ünnepet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak Isti

Isti
jan 28 : 18:57
Einsten hagyatékában találták meg Bolyai relativitáselméletét!

klikk

Ha így nem olvasható kiollózom magát a szöveget!!!!


Isti
jan 04 : 11:34
Szeretettel köszöntök MINDENKIT az 2019.-.es évben! Isti

Isti
dec 28 : 08:20
Boldog névnapot kedves János !

Isti
dec 22 : 15:16
Kedves Nagyapó!
Köszönjük a figyelmességedet! Neked, a kertlakóknak és minden kedves olvasónknak Áldott karácsonyt kívánok Isti

nagyapó
dec 20 : 19:29
Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok minden "kertbarátnak"!

Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!


Oldal létrehozási idő: 3.0594 másodperc, 2.9999 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 82. Memória használat: 1,022,360b